Mese - Az emlékek íze

Sziasztok!

Ezt a mesét még régebben írtam egy iskolai feladatra. Meg volt határozva, hogy milyen hosszú lehet maximum, így kicsit összesűrítettem a dolgokat. De hát ez egy mese végül is, úgyhogy ez nem is olyan nagy baj. :)

Jó olvasást kívánok!

Puszi: KilgarraKR

Az emlékek íze

Mindenkinek megvannak a maga hobbijai. Egyesek bélyegeket gyűjtenek, mások rovarokat tanulmányoznak, megint mások érmékkel ékesítik otthonaikat. Természetes, hogy az embereknek egy vagy akár több hobbija is van. Ami nem mindegy, hogy pontosan mi is az!

Vegyük csak Davalt példának. Ő emlékeket gyűjt. Igen, jól hallottad. Különös hobbi, nem igaz? Na de ezt nem úgy teszi, ahogyan egy átlagos ember csinálná. Titkokat derít ki, és cserébe emlékeket kér fizetségül. 

Folyamatosan vannak megbízásai, hiszen az emberek természetüknél fogva  mindig keresztbe akarnak tenni egymásnak. Sokféle feladatot kapott már, sokféle embertől. Voltak férjek, akik feleségeikről akarták megtudni, hogy hűségesek voltak-e, gyártulajdonosok, akik ellenfelük kiiktatásával szerettek volna több pénzre szert tenni, és olyanok is, akik zsarolni akarták feljebbvalójukat a jobb eredmény érdekében.

A szomorú igazság az, hogy mindenkinek vannak titkai. Sötét titkai, amelyekkel akár romba is lehetne dönteni a biztonságosnak hitt életüket. Daval igyekezett úgy válogatni a megbízások közül, hogy senki ne sérüljön meg a végrehajtás közben, de ez sajnos nem mindig sikerült neki. Mindig akadhattak hibák, nem várt nehézségek. Ilyenkor inkább félrenézett, amire nem volt túl büszke.

De vajon miért is van szüksége mások emlékeire? A válasz megtalálásához nagyon régi időkre kell visszanyúlnunk. A középkorban született, amikor az emberek teljesen máshogyan éltek, mint manapság. Nem voltak számítógépek, sokkal több időt töltöttek egymás társaságában és persze kint a természetben is. Sokkal többen hittek akkoriban a csodákban, a természetfeletti lényekben. Daval azonban nem tartozott a hívők közé. Akkoriban lehetetlennek tartotta, hogy ilyesmi létezhet.

Aztán egy napon az egyik barátja belerángatta egy csúnya ügybe: egy kastély kirablásába. Nagy volt akkor a szegénység, és az emberek sokszor a saját családjukat se tudták rendesen megetetni, így hát belement. Szerencsétlenségükre pont egy boszorkány otthonát nézték ki magunknak.

Daval akkor nézett szembe először az igazi gonosszal. Rosszul sült el a dolog, és emiatt azon az estén megváltozott az élete. A boszorkány bosszút állt rajtuk. Végzett Daval barátjával, de az még mindig jobb sors volt, mint amit neki szánt.

Haragjának következményeként Daval maga is természetfeletti lénnyé vált, egy alakváltóvá. Talán áldásnak hangzik, de ez számára inkább átok . Daval új teste egy nagymacskáé, ami képes beleolvadni a környezetébe és hangtalanul tud mozogni. 

Ezzel csupán egyetlen probléma van: csakis akkor tud emberré visszaváltozni kis időre, ha újabb és újabb emlékeket szerez. Mondhatni velük táplálkozik. Természetesen mást is eszik, de emlékek nélkül nem húzná sokáig. Legtöbbször persze szereti az emberek jó emlékeit elkérni, hiszen ki akarná a rosszakat? Éppen ezért, bár nem tetszik neki, de időnként muszáj elvégeznie néhány megbízatást. Igyekszik minél kevesebbet ártani az embereknek, de sajnos így is van, mikor valaki megsérül. 

A történet, amit most el fogok mesélni, egy ilyen esetről szól.

***

Daval mindig is szerette, amikor süt a nap. Minden percét kiélvezte, még akkor is, ha éppen valami más tennivalója akadt volna. Nem is csoda, hiszen olyan ritkán fordult elő, hogy kimozdult a házából. Ennek több oka is volt, de az első és legfontosabb, hogy senki sem láthatta meg őt. Nem is mert arra gondolni, milyen következményei lehetnének annak, ha valaki észreveszi őt alakváltás után, csak annyit tudott, hogy szeretné elkerülni az ilyen helyzeteket.

A réten aznap különösen sok ember volt. Nem véletlen, hogy pont erre a napra tették a találkozót. Ilyenkor minden szülő kihozza a gyerekét a szabadba, hogy játszanak velük egy kicsit és jól érezzék magukat. Az alakváltó és Blaise – aki Daval legjobb barátja és hű segítője volt -, már egy órával a megbeszélt időpont előtt ott voltak, hogy felmérhessék a terepet és találjanak egy nekik tetsző rejtekhelyet.

Végül egy fa vastag ágai között találtak menedéket. Daval úgy helyezkedett el, hogy ő mindenkit és mindent lásson, de őt ne láthassa meg senki. Most innen figyelt és várta, hogy megérkezzen a megbízója. Közben Blaise a fa alatt várakozott. Daval fejét a mancsára hajtva hallgatta a gyerekek nevetését és a kutyák ugatását. A várakozás minden pillanatát élvezte, hiszen végre emberek között volt, még akkor is, ha ők nem tudtak arról, hogy ő is ott van.

A következő pillanatban az egyik fa mögül előbukkant egy fekete ruhás férfi, kapucnival a fején, kendővel arca előtt. Egyenesen Blaise felé vette az irányt. Az idegen megállt előtte, átadott egy vaskos borítékot, majd elsétált. Az átadás megtörtént.

***

Daval és Blaise a nappaliban ültek és a kandallóban lobogó tüzet figyelték. Már átnézték a boríték tartalmát, amiből kiderült, hogy a célszemély egy fiatal nő, Camille aki férjével együtt társtulajdonos volt egy kozmetikai cégnél. Éppen piacra akartak dobni egy sikeresnek ígérkező terméket, amikor a férj gyilkosság áldozata lett. A nő ezután nagyon sok pénzhez jutott, ami sok kérdést vetett fel, és ehhez kapcsolódik a megbízásuk is. Feltehetőleg a termékkel, amit piacra akartak dobni, valamilyen gond volt, amit a nő a pénz érdekében el akart tussolni. A férj ezt nem akarta hagyni és figyelmeztetni akarta a vevőket, de Camille megölte őt. Davaléknak erre kellett bizonyítékot találniuk.

Daval emberalakra váltott. Megbeszélték, hogy már másnap elkezdik a megfigyelést. Elhatározták, hogy megnézik a birtokot és egy rejtett helyről fogják megfigyelni a nőt - minden lépéséről tudni akartak.

Amikor mindezzel készen voltak, az aznapi teljesítményükkel elégedetten mentek el aludni.

***

Daval már egy hete figyelte Camille-t, de valami nem stimmelt. Nem volt összeegyeztethető az élet, amelyet Camille élt, azzal, amit a mappában olvastak róla. Minden cselekedete azt a célt szolgálta, hogy a kislánya, Annie életét jobbá tegye.

Amikor Annie nem volt vele, valahogy elveszettnek tűnt. Ilyenkor megállt és csak nézett maga elé. Láthatóan gondolkodott valamin, de Daval nem tudta kideríteni mi járhat a fejében.

Egyszer, amikor Daval belesett Camille házának egyik ablakán, meglátta a nőt, amint az éppen festett. Legalábbis úgy tett. Látszott, hogy valamikor jól festett, de mindig, amikor már megvolt a festmény egy része, Camille váratlanul összegyűrte és kidobta a vásznat. Daval nem értette, miért. Hallott már olyanról, hogy amikor valami rossz történik egy művész életében, annak nem megy többé – vagy legalábbis egy ideig – a festés. Daval arra gyanakodott, hogy itt is ez a helyzet. Valószínűleg a férj halálával volt összefüggésben. Ez azonban sehogy sem illett a könyörtelen, pénzvágyó gyilkos képébe, aminek leírták őt.

Így hát Daval eldöntötte, hogy másnap utánajár a dolognak, és közelebbről szemügyre veszi a házat.

***

Miután Camille elvitte iskolába a kislányát, Daval visszaváltozott emberré és odaosont az ablakhoz, majd feltörte rajta a zárat. Nem hitte volna, hogy ennyire könnyen bejuthat. Örült könnyen jött sikerének és neki is látott a kutatásnak.

Az eddigi megfigyelései alapján még órák voltak hátra, amíg a nő hazaér. Nem kellett sietnie, ezért minden szobát alaposan átkutatott. Egyikben sem talált semmi érdekeset, ezért viszonylag gyorsan haladt.

Az utolsó szoba a dolgozószoba volt. Bent teljes sötétség uralkodott, így hát Daval elhúzta a függönyt az ablak elől. Még így is félhomályban maradt, de legalább jobban látott. Elővette a zsebóráját, amit mindig magánál hordott. Ez az óra mutatta a hátralevő idejét. Ha az óra lenullázódik, Daval meghal. Sürgősen teljesítenie kellett a megbízatást, mert már nem sok ideje maradt és minden alkalommal, amikor emberalakban volt, egyre fogyott a maradék is. Nem akarta pazarolni az idejét, megszakítás nélkül folytatta a kutatást.

Mindenhol iratok és mappák hevertek. Nagy rendetlenség uralkodott a szobában, a fal mellett iratszekrények sorakoztak. Daval odament a szoba közepén álló íróasztalhoz és elkezdte átnézni a rajta lévő papírokat. Már a nagy részükkel végzett, amikor hirtelen zajra lett figyelmes. Nyílt az ajtó, de Davalnak sikerült elbújnia az árnyékban. Így csak a körvonalai voltak láthatóak, az arca nem.

Camille lépett be az ajtón, kezében baseball ütővel. A fegyvert maga elé szegezve nézett körül a szobában. Szemében rettegés ült. Amikor a tekintete Davalhoz ért, a kezében egy pillanatra megremegett a baseballütő. Majd összeszedte minden bátorságát és megszólította a betolakodót. Kérdéseket szegezett neki a kilétéről és a szándékairól, bár tudta, hogy valószínűleg nem sokra megy vele. Szemét egy pillanatra sem vette le Davalról, úgy mérte fel a körülötte heverő papírok halmait. Camille várt, de Daval nem válaszolt. Csak nézett rá az árnyékból. Arca sötétbe borult, így nem láthatta az arckifejezését. Camille tudta, hogy szóval kell tartania, amíg megérkezik a rendőrség, így hát tovább faggatta szándékairól. Azonban első mondatát se tudta befejezni, mert Daval hirtelen mellette termett, és gyors mozdulattal kicsavarta a nő kezéből az ütőt. A kezét a háta mögé csavarta és erősen tartotta.

Daval persze nem akarta bántani a nőt. Éreztette vele, hogy veszélyben van, de azt is tudatta, hogy nem fogja bántani. Camille háta Daval mellkasához simult. Egyedül a nő szapora légzése törte meg a csendet a szobában. A férfi orrát betöltötte Camille illata.

Mindez nem tartott sokáig, csupán pár másodpercig, de ez alatt a kis idő alatt Daval rájött arra, hogy soha nem tudná bántani Camille-t. A megfigyelés során elkezdett beleszeretni. Megrémítette a felismerés. Eleresztette a nőt, majd egy pillanat múlva már itt se volt. Kimászott gyorsan az ablakon, alakot váltott és futásnak eredt.

Még sosem érzett így. Sehogy sem tudta kiverni a fejéből a nőt. Úgy döntött, hogy mostantól nagyobb távolságot tart majd tőle. Remélte, hogy a távolmaradás beválik majd.

***

Daval pontosan két hete változott emberré utoljára, azon a napon, amikor átkutatta a dolgozószobát. Azóta nem tudott másra, csak Camille-ra gondolni. Nem hitte el, hogy a nő gyilkos lehet.

Hiányzott neki az emberi alakja, ezért úgy döntött, hogy megfigyelés közben sétál egyet. Nem is tudta, hogy merre megy, amíg be nem fordult az iskola felé vezető útra. Már nem akart visszafordulni, és amúgy is most ért véget az iskola Annie számára, ezért úgy döntött, hogy megvárja, aztán követi őket haza.

Amikor a gyerekek kirontottak az ajtón, Daval tekintetével Annie-t kereste a tömegben. Egy pillanattal később meg is találta. Rózsaszín ruhájában ugrált kifelé az ajtón, boldog mosollyal az arcán.

A következő pillanatban feltűnt Camille kocsija. Megállt az út túloldalán, kiszállt és elindult a kislánya felé. Annie örömében, hogy megint látja az anyját, elkezdett rohanni Camille felé, de nem állt meg az út szélén. Át akart futni az úton, de egy autó éppen felé tartott.

Daval nem gondolkodott, a kislány felé vetette magát. A következő pár pillanat mintha lassított felvételben játszódott volna le. Az autó egyre közeledett Annie felé. Camille dermedten állt. Nem hitte el, hogy ez történik. Daval a kislány felé rohant, és sikerült félretaszítania, majd esés közben úgy helyezkedett, hogy Annie rá essen.

Egy pillanatra mindenki megdermedt. Az autó megállt, az emberek csak bámultak az iménti esemény résztvevőire.

Majd Camille odarohant hozzájuk, a karjába vette Annie-t és zokogni kezdett. Ölelgette, puszilgatta kislányát, az imént történtektől még mindig sokkos állapotban.

Daval már éppen el akart menni, amikor Camille hálálkodva odafordult hozzá. Megkérdezte, hogy nem megy-e el hozzájuk ebédelni, hogy meghálálhassa a kislánya megmentését. Daval nem akart udvariatlan lenni, elfogadta az ajánlatot. Persze örült is a lehetőségnek, mert így nyomozhatott egy kicsit és jobban megismerhette a nőt.

***

Nem sokkal később Daval Camille-jal és Annie-vel ült az étkezőasztalnál. A kislány valósággal csüngött rajta. Minden áron mellé akart ülni, és folyton különböző ürügyeket talált arra, hogy minél közelebb kerülhessen hozzá. Látszott rajta, hogy Davalt hősnek tartja, ami érthető is, elvégre ő mentette meg az életét.

Camille mosolyogva figyelte, ahogy a kislány rajongva tekint fel Davalra és folyton fecseg. Volt valami ismerős neki a férfiban, de sehogy sem tudott rájönni, hogy mi lehet az. Mindenesetre viccesnek találta, ahogy Annie egyetlen mondatával zavarba tudta hozni Davalt.

Az étkezés végeztével Daval felállt, indulni készült, amikor Annie újra odarohant hozzá és megölelte. Ez az egyszerű mozdulat eszébe juttatta a régi családját. Hiányzott neki a kötődés. Az, hogy emberek között legyen. Így hát amikor Camille felajánlotta neki, hogy máskor is jöjjön át, Daval rábólintott.

Amikor hazaért, megkérte Blaise-t, aki rendőr volt, hogy nézzen utána a nő múltjának alaposabban. Ki akarta deríteni végre, hogy mi folyik itt.

***

A következő hetekben Daval és Camille egyre többször találkoztak. Minden alkalommal egyre jobban megismerték egymást. Szép lassan a szerelem lángja gyúlt fel szívükben.

Davalnak mégis folytatnia kellett a munkáját, ezért amikor csak tudott, kutatott a nő házában. Egyszer talált egy jegyzetfüzetet, amin egy gyilkosság terve volt. A férje gyilkosságáé. Nem akarta elhinni, hogy tényleg ő tette. Ismerte már annyira, hogy kételkedni kezdjen a lap eredetiségében. Hiszen bárki odarakhatta, hogy hamis bizonyítékként szolgáljon a gyilkosságra annak, aki megtalálja. Camille nem volt ennyire buta, hogy csak úgy az asztalon hagyjon egy döntő bizonyítékot. Így hát még jobban belemerült a kutatásba.

De ahogy Daval egyre többet élt ember alakban, egyre jobban fogyott az ideje is. Nem sokkal később a megbízójuk is újra kapcsolatba lépett velük. Nem értette, hogy miért nem történt haladás az ügyben. Meggyanúsította Davalt, hogy bele szeretett a célszemélybe és már nem is akarja teljesíteni a megbízást.

Daval kérésének eleget téve Blaise alaposabban utánanézett a bizonyítékoknak és az öt évvel azelőtt történteknek. Kiderült, hogy van még egy személy, aki jól járt a gyilkossággal és azzal, hogy a káros terméket piacra dobták. Volt egy csendestárs az üzletben, Kiefer, aki gyanúsan meggazdagodott a férj, Benett halála után. A férfi a képeken nagyon ismerősnek tűnt. Davalnak rögtön a megbízójuk alakja ugrott be róla, ezért magában már össze is kötötte a két személyt. Az egyetlen dolog, aminek nem tudta az okát, az volt, hogy miért akarná ennyi idő után Camille-ra kenni a saját bűneit.

Úgy érezte, hogy itt az ideje, hogy kapcsolatba lépjen a megbízójával.

***

A terv a következő volt: Blaise egy padon hagyja a borítékot, amiben egy levél várja a megbízót. A levélben leírják, hogy a feladatot nem tudják teljesíteni, ezért a megbízást visszamondják. Miután egy ember felveszi a padról a borítékot, Daval követni fogja, amíg biztos nem lesz abban, hogy a megbízójuk egy és ugyanaz a személy, mint aki a csendestárs volt, vagyis a fő gyanúsítottjuk. Ha ezzel megvan, átkutatja a házát és bizonyítékot keres a bűnösségére.

Egyszerű tervnek ígérkezett, de mindig akadnak nem várt nehézségek. Addig minden rendben ment, amíg a célpont be nem szállt egy helikopterbe. Persze mostanra legalább már biztosan tudta, hogy igaza volt. A megbízója és a gyilkos egy és ugyanaz a személy. Ki másnak lenne annyi pénze, hogy helikopterrel közlekedjen mindenhová?

Daval kétségek közt sétálni ment a közeli erdőbe. Miközben járkált, az elmúlt heteken gondolkodott. Most, hogy visszamondta a megbízást, tudta, már nem sok ideje van hátra. Az órája is egyre kevesebbet jelzett.

Úgy döntött, hogy ezt a kis időt Camille-jal és Annie-vel tölti, így hát elfutott a házukig. Amikor az ajtajukhoz ért, gyorsan visszaváltozott emberré, majd bekopogott hozzájuk. Senki sem válaszolt. Várt egy kicsit, majd újra próbálkozott. Amikor harmadszorra sem jelent meg senki az ajtóban, Daval aggódni kezdett. Késlekedés nélkül törte be az ajtót és elkezdte keresni Camille-t. Sehol sem találta. Amikor már kezdte feladni, egy üzenetet fedezett fel az egyik asztalon. Ez állt benne: „Nem tetted meg, amire kértelek, ezért most megfizetnek azok, akiket védelmeztél.”

Daval egy pillanatig gondolkodni sem tudott. Majd egyetlen gondolat pörgött végig a fejében újra és újra: „Meg kell találni, meg kell védeni őket!”

Szerencsére értett a nyomkövetéshez. Nemcsak hogy olvasni tudott a nyomokban, de nagymacska alakjában a szaglása is kiváló volt. Így hát átváltozott - kutatni kezdett. Órákon át keresett, mire megtalálta a nyomukat. Követte a szagokat, amik egy régi malomhoz vezettek: az egész építmény úgy nézett ki, mint ami egy pillanat alatt összeomolhat.

Daval közelebb óvakodott az épülethez, majd próbálta meghallani, hogy mi történik odabent. Annie sírása ütötte meg a fülét. Vér szagát nem érezte, úgyhogy nem sérülhettek meg, de így is nagyon féltette őket.

A malom egyik bejáratához osont, belesett. Mindenre fel volt készülve, ezért nem lepte meg, amikor Camille-t és Annie-t látta a malom közepén, kezük hátra volt kötve.

Emberalakra váltott, bátran belépett. A következő pillanatban megjelent az épület másik végében Kiefer. Fenyegetően közeledett Daval felé, aki szintén a támadója felé indult.

Szemtől szembe értek. Egy ideig nem mozdultak, méregették egymást. Egyszerre egymásra támadtak, és ütöttek, meggondolás nélkül. Percekig folyt a küzdelem, majd Daval egy jól irányzott ütéssel kiütötte ellenfelét, aki eszméletlenül rogyott össze.

Daval odarohant Camille-hoz és Annie-hez és kiszabadította mindkettőjüket. Örült, hogy vége az egésznek, és már semmi miatt sem kell aggódnia.

Hirtelen megszólalt a zsebórája: lejárt az ideje. Rémülten tartotta kezében az apró tárgyat, ami közeledő halálát jelezte. Mintegy végszóra, Kiefer magához tért és feltápászkodott. Egy pisztolyt rántott elő a kabátja alól és a kislányra szegezte.

Daval merészen a pisztoly csöve elé állt, majd határozott hangon elküldte Camille-t és Annie-t az épületből egy biztonságos helyre. Ketten maradtak.

Kiefer figyelmeztetésképpen a plafon felé lőtt. Daval összerezzent, de más jelét nem mutatta, hogy félne. Tudta, hogy csak percei vannak hátra, nekirontott a másik férfinak. Kiverte a kezéből a pisztolyt, és dulakodni kezdtek.

Nem sokkal később Blaise bukkant fel a rendőrséggel egyetemben. Ekkorra Daval már majdnem eszméletlen volt. Nem a Kieferrel vívott harc miatt: az ideje végleg lejárt. Nagyon gyenge volt, már mozdulni se tudott.

Blaise – aki azt hitte, hogy csak kimerült – közben azzal foglalkozott, hogy Kiefert börtönbe juttassa.

Daval a földön feküdt. Fogalma sem volt, hogy mennyi ideje maradt még, de most már nem is érdekelte. Tudta, hogy Camille és a kislány biztonságban vannak, és ez volt az egyetlen dolog, ami számított neki.

Egyre gyengébbnek érezte magát. Lassan szivárgott el belőle az élet. Arra gondolt, hogy milyen volt az első találkozásukkor Camille-t a karjaiban tartani. Szerette volna, hogy most is itt legyen. Büszke volt a csodálatos pár hétre, amit együtt töltöttek. Semmiért nem cserélte volna el ezeket a pillanatokat, még az életéért sem. Örült, hogy felszabadul az átok alól, ennyi évnyi szenvedés után. Olyan sok embert bántott! Igyekezett mindig kárpótolni őket valahogyan, de így is bűntudata volt.

Már azt hitte, hogy képtelen szeretni. Azonban Camille és Annie bebizonyították az ellenkezőjét. Daval úgy halt meg, hogy tudta: ha csak az utolsó pillanatban, de ismét önmaga lehetett.

Paula Hawkins - A lány a vonaton

Sziasztok! 

Nagyon hosszú kihagyás után visszatértem. Úgy döntöttem, nem folytatom az angyalos történetemet. Túl régen fogalmazódott meg bennem először az ötlet és már sajnos túl távol áll tőlem. Nem tudom továbbírni a történetet úgy, hogy már teljesen átalakult a világnézetem, mert ahhoz tényleg teljesen elölről kéne kezdenem. Szóval új történetbe kezdek. Egyelőre két ötletem is van, az egyik kicsit véresebb/harcolósabb, a másik inkább dráma, egy ember életéről szól. Nem tudom még, hogy melyiket fogom megírni, az is lehet, hogy egyszerre fogom a kettőt. :)

Ez a bejegyzés egyben egy könyvértékelés is lesz a Lány a vonaton című könyvről, amelyet nemrég olvastam. :)

Puszi: KilgarraKR

Paula Hawkins - A lány a vonaton (The girl on the train)

"Rachel ingázó, minden reggel felszáll ugyanarra a vonatra. Tudja, hogy minden alkalommal várakozni szoktak ugyanannál a fénysorompónál, ahonnan egy sor hátsó udvarra nyílik rálátás. Már-már kezdi úgy érezni, hogy ismeri az egyik ház lakóit. Jess és Jason, így nevezi őket. A pár élete tökéletesnek tűnik, és Rachel sóvárogva gondol a boldogságukra.

És aztán lát valami megdöbbentőt. Csak egyetlen pillanatig, ahogy a vonat tovahalad, de ennyi elég. 

A pillanat mindent megváltoztat. Rachel immár részese az életüknek, melyet eddig csak messziről szemlélt."

Sokan közületek már találkozhattak valahol ezzel a könyvvel. A sikerlisták élén volt sokáig. Az írónő első könyvéről van szó, egy thrillerről. Karácsonyra kaptam meg, azonban sokáig úgy voltam vele, hogy majd később olvasom el, most még nem. Ez a később végül áprilisban jött el.
Minden reggel és este a HÉV-en olvastam a könyvet, így én magam is kicsit úgy éreztem magam, mint a lány a vonaton. Nagyon egyedi hangulata van, amelyben könnyű volt számomra elmerülni, így volt olyan, hogy majdnem elfelejtettem leszállni, ami nagyon ritkán történik meg velem. Nem arról van szó, hogy annyira izgalmas vagy letehetetlen lenne. Izgalmas, de lassú. Rendkívül lassan derülnek ki a részletek.
A történet Rachelről szól, aki alkoholista és minden nap tetteti, hogy bejár még dolgozni (bár már rég kirúgták), hogy lakótársa ne fogjon gyanút és ne tegye ki. Rachel élete romokban hever. Nem tud túllépni volt férjén, akinek azóta már új családja van, így bánatát alkoholba fojtja. Minden alkalommal, amikor a vonaton utazik egy párt figyel. Egyik alkalommal azonban lát valami megdöbbentőt és nem sokkal utána "Jess" eltűnik. Rachel a rendőrségi nyomozásba is belefolyik és megpróbálja kideríteni az igazságot.
A könyv elején semmit se tudunk Rachelről. Az író fokozatosan fedi fel élete részleteit. Ahogy egyre több minden kiderült róla, egyre kevésbé volt kedvelhető számomra. Igazából minden szereplővel így voltam. A történet végére rájöttem, hogy majdnem minden szereplőt utálok. (előre is elnézést kérek a kifejezésért) Szar alakok, akik szar dolgokat csinálnak. Ezt nem lehet sehogy sem szépíteni. A könyv a kemény valóságot tárja elénk, ahol senki sem teljesen fekete vagy fehér (természetesen nem a bőrszínről beszélek :D ). Itt is vannak jó tulajdonságaik a szereplőknek és rossz tulajdonságaik is. Szerintem éppen ezért tetszett ennyire a történet.
Mégis szerintem zseniális, hogy ennyire nem lehet kedvelni a szereplőket, mégis ennyire izgalmas a könyv. Sok idő volt, amíg kiolvastam, mivel tényleg csak akkor olvastam, amikor iskolába mentem, de egyáltalán nem bánom, hogy így tettem. Így legalább volt ideje minden információnak leülepedni. Nagyon sokat gondolkodtam a történeten, próbáltam kitalálni, hogy mi fog történni. A végén persze van egy csavar, mint ahogy az thriller/krimi könyveknél szokás is. Viszont szerintem egyáltalán nem volt meglepő, számítani lehetett rá, hogy valami ilyesmi történik majd.
A könyv maga tetszett, de a szereplőket utáltam. Mégis úgy gondolom, hogy érdemes lenne elolvasni. Egy 16-os karikát azért tennék elé, mert ha túl fiatalon olvastam volna, biztos, hogy nem szerettem volna. Aki szerette a Holtodiglant, szerintem ezt is szeretni fogja. Jó olvasást! :)

Borító: 4/5

Kedvenc főszereplő: Nem volt

Kedvenc mellékszereplő: Evie

Kedvenc idézet: "Egyes napokon annyira rosszul érzem magam, hogy muszáj innom, más napokon annyira rosszul, hogy nem tudok inni."

Értékelés: 4/5

Novella: A magányos zongorista

Sziasztok! 

Sajnos elég régen volt az utolsó bejegyzésem, elnézést kérek miatta. Valahogy kedvem sem volt írni, de nem is ment, amikor próbálkoztam vele. 
Az a helyzet, hogy sokat gondolkodtam a történeten, és arra jutottam, hogy ha aszerint szeretném alakítani az eseményeket, ahogyan most a fejemben elképzelem, akkor meg kell változtatnom pár (elég sok) dolgot az eddigi fejezetekben. Ezért elkezdem majd újraírni az összes fejezetet. Még sokat kell ötletelnem, hogy mit hogyan alakítsak át, ezért lassan kerülnek majd fel az újraírt fejezetek. A felkerülésük közötti időben viszont ismét rakok majd fel könyvértékeléseket, novellákat, stb. Mi több, itt is van egy új novella. :)

Ezzel a novellával egy érzést, egy hangulatot szeretnék átadni nektek. Egy vers olvasása közben kezdett el megfogalmazódni a fejemben, ez a vers pedig Ady Endrétől a Fekete zongora. Itt el is olvashatjátok, ha szeretnétek, hogy betekintést nyerhessetek egy kicsit a novellám tartalma mögé: Ady Endre: A fekete zongora
Elég rövidre sikerült, de nekem úgysem a hossz a lényeg, hanem hogy jól érezzem magam írás közben. :) Remélem tetszeni fog!

A magányos zongorista

A zongora feketén csillog a halvány megvilágításban. Teste méltóságteljesen nyúlik el a színpadon, billentyűi már sóvárognak az ismerős ujjak tapintásáért. Mesterét várja, hogy végre megszólaltassa őt, és hallathassa gyönyörű hangját. 
A nézőtér elcsendesedik, tudják, hogy hamarosan kezdődik az előadás. Mind elegáns ruhában feszítenek, izgatottan néznek a zongora felé. Lassan minden fény elhalványul, csupán a hangszer marad megvilágítva. A figyelem központjává válik, minden ember szemét magára vonzza. 
Hamarosan egy fekete öltönybe bújt alak sétál fel a színpadra. A zongorista ellentétes érzésekkel telve megy zongorájához; nyugtalanítja a sok ember, aki mind őt nézi, de már tűkön ülve várja a pillanatot, amikor újra egyesülhet imádott hangszerével. Miután leül, ujjait végigfuttatja a fekete és fehér billentyűkön, meleg mosollyal az arcán üdvözli az érzést, ami mindig elfogja, akárhányszor csak játszik hűséges társán. Úgy érzi egyedül zongorája érti meg őt, csak vele lehet teljes az élete. 
Amikor felkészült a melódiára, a megfelelő hangokra helyezi kezét, örömmel viszonozza a zongora hűvös érintését. Aztán lágyan belekezd a szomorú dalba, és lelke ürességét lassan érzések kavalkádja tölti meg. 

Moira Young - Vérvörös út (Blood Red Road)

Sziasztok!

Már készülőben van a következő fejezet, ha minden jól megy, akkor még ezen a héten megleszek vele. Addig is úgy gondoltam, hozok nektek egy könyvértékelést. Nemrég (jó, jó, tudom, hogy igazából már elég rég volt) írtam egy bejegyzést a moly.hu-s ajándékozásról, ahol megkaptam Moira Young - Vérvörös út (Blood Red Road) című könyvét. Nem sokkal ezelőtt el is olvastam, így most elmondom róla a véleményemet. :) 

Moira Young - Vérvörös út (Blood Red Road)

"Hogy megmeneküljön, küzdenie kell.

Hogy túléljen, vezetővé kell váljon.

Saba világa darabokra hullik, amikor az ikertestvérét, Lugh-t fogságba ejti négy kabátos lovas. Saba eldönti, hogy megmenti, ezért nekivág a Pusztítók által hátrahagyott törvényen kívüli sivár tájnak. Ez egy brutális világ, ahol Saba felfedez magáról pár meglepő dolgot. Vad harcos, ravasz ellenfél és mindenek fölött legyőzhetetlen túlélő. Egy Jack nevű fenegyerekkel és egy Szabad Sólymok nevű lány forradalmár csapattal Saba útnak indul, hogy megmentse a testvérét – és talán az egész világot."

Saba egy nagyon kemény csaj. Igazi túlélő. Mindegy, milyen akadályokkal állt szemben, mindig mindenre talált valamilyen megoldást, még akkor is, ha semmi nem úgy alakult, mint ahogy azt eltervezte. Amikor Lugh-t elrabolják, egyetlen cél lebeg a szeme előtt: minél előbb kiszabadítani őt. Ezért a célért rengeteg megpróbáltatáson megy keresztül, és többnyire egyetértettem azzal, ahogyan ezeket kezelte. Bár volt olyan, amikor legszívesebben fejbe billentettem volna azért, ahogy a húgával bánt, jó volt látni, hogy mennyi mindent megtenne azokért, akiket szeret. 

Néha elég felkavaró volt a könyv; felbukkantak kicsavart testrészek, sok volt a halál és sokszor kellett aggódnom a főszereplők testi épsége miatt. Viszont szerencsére filmekben és könyvekben egyaránt imádom az olyan jeleneteket, amikor testrészek röpködnek vagy folyik a vér (azt azért elismerem, hogy elég undorítóak is tudnak lenni). Ebben a történetben viszont ezekhez a jelenetekhez legtöbbször olyan érzések társultak, melyek igazán emlékezetessé tették számomra a szereplőket. 

Ahogy haladt a könyv, egyre jobban tiszteltem Jacket és a Szabad Sólymok csapatát, mert bár mindkettőnek megvolt a saját célja is, mégis sokat segítettek Sabának a bátyja keresésében. Falakat törtek át, hullákkal teli folyókban úsztak, feláldozták magukat. Néha már úgy gondoltam, hogy nem is érdemli meg ezt a főhős, aztán mindig eszembe jutott, hogy ő is mennyit segített nekik. Jó csapatot alkottak, és hatékonyak voltak a problémák megoldásában. 

Az írónő stílusa is nagyon tetszett, jól bánik a szavakkal. Nagyon jól bele tudtam élni magam egy-egy szituációba és sikerült olyan részletességgel elképzelnem a könyvet, mintha csak egy filmet néztem volna. 

Összességében nekem tetszett a könyv, bár voltak néha hiányosságai; az író előszeretettel használta a tőmondatokat, ami nem is lenne baj, ha nem fordult volna elő ilyen gyakran. Viszont arról nem sokat tudtunk meg, hogy mi lett a világgal, hogyan jutott oda, ahol most tart. Remélem a következő részben kiderül majd. Ezeket az apró hibákat viszont ellensúlyozza az a tény, hogy a könyv tele van izgalommal, néha a lélegzetemet is visszatartottam, annyira izgultam, hogy mi fog történni legközelebb. :)

Borító: 4/5

Kedvenc főszereplő: Jack

Kedvenc mellékszereplő: Ike

Kedvenc idézet:– Ha háromszor megmented valaki életét, akkor az az élet a tied lesz. Ma megmentetted az életemet. Ez egynek számít. Mentsd meg még kétszer, és teljesen a tied leszek. – Akkor már csak arra kell vigyáznom, hogy ez meg ne történjen – vágok vissza.

Értékelés: 4.5/5

Várva várt magyar könyvmegjelenések!

Sziasztok!
Egy ideje már nem volt bejegyzésem, ez sajnos még egy ideig így lesz. Most viszont hoztam nektek egy szokásos szombati bejegyzést, természetesen nem másról, mint könyvekről! :D
Éppen nézegettem a megjelenésre váró könyveket, és gondoltam kiírom azokat, amik érdekelnek. Hamar rájöttem, hogy ez így nem lesz jó, pár perc alatt huszas nagyságrendű lista jött létre. Gondolkodtam rajta, hogy hogyan szűkíthetném le, amikor eszembe jutott, hogy - lévén magyarok vagyunk - csak a magyar könyveket mutatom be nektek egy kicsit. Rögtön kevesebb tétel lett a felsorolásban, kettőre szűkült a résztvevők száma. Alapvetően nem igazán szoktam magyar könyveket olvasni, de ez a két könyv valamiért nagyon felkeltette az érdeklődésemet. :)


Moskát Anita - Horgonyhely 

"Egy birodalomban, ahol a föld oda köti az embert, ahová megszületett, csak azoknak van reménye a vándorlásra, a kereskedelemre és a hatalomra, akik várandósak. Ebben a nők uralta, különös mágiával átitatott világrendben három rendkívüli személy keresi a kitörés lehetőségét. 
A könyvtárhajójához kötött Vazil titokban az egyenjogúság eszméjét hirdeti és a nők vándorlásának okait kutatja, hogy egy napon mindenki szabad lehessen. Lánya, Helga azonban szabadulna a hajótól, ahová születése óta kötődik, ezt pedig csak egyféleképpen teheti meg: ha teherbe esik, minél előbb. Lars a föld férfiak számára tiltott mágiáját űzi, ami által különleges hatalomra tesz szert – ez pedig az egész világukat felforgathatja. 
Moskát Anita merész témát feszegető, lenyűgöző regénye felülbírálja az előítéleteket, és egy sötét és kíméletlen történeten belül keresi a választ a kérdésre, hogy mi a szabadság és a mások feletti uralom ára."

Először a borító vonta magára a figyelmemet. Úgy éreztem, hogy egyszerűen muszáj megnéznem, hogy miről szól ez a könyv. 
A témája elég érdekes, mostanában nagyon megszerettem a kényes témákat feszegető történeteket. Maga az ötlet, hogy csak az vándorolhat, aki várandós, nagyon egyedi. Még hasonlót se hallottam soha. Érdekelne, hogy pontosan hogy is zajlik ez, milyen szabályok alapján lehet vagy éppen nem lehet elköltözni a szülőföldedről. 


Papp Dóra - Tükörlelkek

"Kriszti és Orsi nem is lehetnének különbözőbbek. 
A végzős Péterfi Krisztina mintadiák. Színötös mindenből, illemtudó, népszerű lány, a szülei szeme fénye. Legalábbis kívülről ez látszik. Olyan titkai és gondolatai vannak, amelyeket még önmagának sem mer bevallani, nemhogy a szüleinek vagy a környezetében bárkinek is. De, mint tudjuk, a titkok egyfolytában azért küzdenek, hogy előbb-utóbb felszínre kerülhessenek… 
Fekete Orsolyát úgy becézik: Tragédia. Ő az a lány, aki a saját rettenetes, kibírhatatlan stílusába és az üvöltő metálzenébe menekül a problémái elől. A lány, akinek mindenki ismeri a titkát, de a teljes igazságot csak ő és a legjobb barátja, Eszter tudja. A lány, aki verekszik, cigizik, káromkodik, és úgy általában háborúban áll az egész világgal, és aki hosszú évek óta küszködik az egyszerű emberi kapcsolatokkal. De ez változhat, csak kell valaki, aki segít neki ebben…"

Nem igazán tudom, hogy miért is szeretném elolvasni ezt a könyvet. Talán azért, mert érdekel a pszichológia, talán azért, mert jobban meg szeretném érteni az embereket. Tényleg fogalmam sincs. Viszont abban biztos vagyok, hogy régen nem olvastam már ilyen típusú könyvet, és jó lenne összehasonlításként. 
Kicsit félek tőle, mivel már nem annyira szeretem az olyan könyveket, amik iskolákban játszódnak, de egyelőre pozitívan állok hozzá. ;)

...
Alapvetően nem annyira szoktam/szeretek magyar íróktól könyvet olvasni, mert általában a főszereplők nevei is magyarul vannak, ami nekem kicsit illúzióromboló. De úgy érzem, hogy ennél a két könyvnél képes leszek ettől elvonatkoztatni, és igazán kíváncsi vagyok rá, hogy mi sül ki a történetekből a végén.


+ még egy dolog:
Az egyik barátnőm most indított blogot, ha szeretnétek, megnézhetitek. :)
Itt van hozzá a link:
http://hubby-writes.blogspot.hu/

6. Fejezet - Érkezés

Sziasztok!

Nate szemszögéből olvashatjátok az új fejezetet. Sok időbe telt megírnom, de végre kész vagyok vele. :) 
Ezután egy kicsit belassul a történet, de próbálom majd mindig izgalmassá tenni valahogy.
Valószínűleg most, hogy itt van a vizsgaidőszak, nem tudom majd tartani magam az eddigiekhez, vagyis a bejegyzések nem fognak olyan gyakran felkerülni, mint ezelőtt. Remélem megértitek. 

Puszi: KilgarraKR


6. Fejezet - Érkezés

Az autó monoton zajától egyre jobban elálmosodtam. Az ablakon kinézve is ugyanazt a tájat láttam elsuhanni újra meg újra. Már úton voltunk pár órája, de még mindig hihetetlenül messze voltunk az úticélunktól. 
Mindig is utáltam a hosszú utakat. Rendkívül kényelmetlenek és unalmasak voltak. Most azonban volt egy enyhítő körülmény. Nem csak én és a bátyám voltunk a kocsiban, hanem a foglyaink is. 
Mindkettejük csuklóján egy különleges bilincs virított, amely megakadályozta őket abban, hogy angyali képességeiket használják. A tudósainknak rengeteg időbe telt kikísérletezni ezt a bilincset és sok áldozattal járt, de végül sikerült megalkotniuk, bár maguk se tudják, hogy hogyan működik pontosan. Azóta viszont sokkal könnyebben kordában tudjuk tartani az angyalokat, így már nem történik annyi haláleset, mint régebben. A létszámunk egyre növekszik, ezzel a hatékonyságunk is. A célunk az, hogy teljesen kiírtsuk az angyalokat, mivel veszélyt jelentenek mindenkire. 
Miután a szüleink meghaltak, Aaron eldöntötte, hogy az egész életét az angyalok kiirtásának szenteli. Számomra sosem ez volt az elsődleges célpont, de végül én is a bátyámmal tartottam. Néhány hosszú év kitartó mukájának eredménye képpen végül csatlakozhattunk a harcokhoz. Nemsokára pedig a legjobbak közé küzdöttük fel magunkat.
Tűnődve néztem a foglyainkra. Annyira emberinek látszottak! Szinte lehetetlen volt megmondani róluk, hogy nem azok. Én is csak a hátukon lévő minták miatt ismertem fel őket, amikor a házban voltunk. De az egyikük hátán lévő minta eltért a megszokot-tól. Rengeteg küldetésen vettünk részt, és rengeteg angyalt öltünk meg, de mindig találkoztunk új dolgokkal. Ez is ezek közé a dolgok közé tartozott. A lány eddigi tettei mindenben eltértek minden általunk ismerttől. A teleportálási képesség is újdonság volt számunkra. Nagyon bosszúsak voltunk, mikor a fő célpontunk egyszer csak köddé vált. Nem tesz jót az imidzsünknek, hogy egy ilyen küldetést elszúrtunk. Aaron különösen dühös volt, emiatt meggondolatlanságában majdnem megölte az egyik angyalt. Azóta szeren-csére már lenyugodott, és tűkön ülve várta, hogy végre tovább edzhessen.
Pár órával később már ismerős volt a táj, ebből tudtam, hogy már közel járunk. Mindig jó érzéssel töltött el, amikor visszaértünk, mert ez azt jelentette, hogy egy újabb küldetést sikerült túlélnem és teljesítenem. Néhányszor megesik, hogy valaki nem tér vissza egy angyallal való harc után. Persze mindannyian tisztában vagyunk a kockázattal, hogy meghalhatunk a munkánk során, de ezt mindenki elfogadta, és valahogy túltesszük magunkat azon, amikor egy társunk meghal. Ameddig nem mi fekszünk a koporsóban, addig örülünk is neki. Kicsit morbidul hangzik, de számunkra természetes. Már megszoktuk az évek során. 
Nemsokára befordultunk a földútra, amelyen ha végigmentünk, eljutottunk az "otthonunkhoz". Társaink már számítottak érkezésünkre, ezért biztosak voltunk benne, hogy ma este nagy bulit rendeztek nekünk. Nekik nem számított, hogy sikerrel jártunk-e, vagy sem, örültek annak, hogy épségben visszatértünk. Ez sajnos már nem mondható el a vezetőinkről. Egy alapos fejmosásra számíthattunk.
Ahogy megérkeztünk, ki is szálltunk a kocsiból, és elkezdtük szervezni a foglyok elhelyezését. Amint ezzel végeztünk, megkönnyebbülve fordultam az előttünk álló hatalmas épület felé.
Megérkeztünk a főhadiszállásra. 

Mesekönyv a láthatáron!

Sziasztok!

Két és fél óra írás után jutottam el oda, hogy a fejezet fele van meg. :D Valahogy nagyon nem megy ez most nekem.  Plusz tanulnom is kellett, ezért nem tudtam több időt szánni rá. Holnap megírom a másik felét és felteszem, de most már nincs energiám erre, mert közben elég késő lett. Sajnálom, hogy megint így alakult, de most van az év végi hajrá, úgyhogy a következő egy hónapban még sokat kell tanulni, de aztán már szerencsére lazulhatunk. :)
Viszont akkor most elárulom, hogy miért írtam előzőleg, hogy különleges a kapcsolatom a Scolar kiadóval. Nemsokára megjelenik egy könyv, amiben társszerző vagyok. Egy mesekönyvről van szó, amiben minden mesét egy külön ember írt, amelyet illusztrálni is nekünk kellett (ez a mi döntésünk volt). Azoknak, akik nem tudnak jól rajzolni, ez elég nehéz feladatnak bizonyult, de szerintem nagyon szép rajzok születtek a végén. Ezt a könyvet a Scolar kiadó fogja kiadni. Mindenki nagyon lelkes ezzel kapcsolatban, a kiadó is várja tőlünk az anyagot, mi is várjuk, hogy végre könyvként foghassuk a kezünkben a "művünket". Nagyon jó érzés, hogy még 2015-ben lesz egy kiadott könyvem. ^_^ Ha nem is teljesen az enyém, mert csak társszerző vagyok, akkor is nagy élmény.
Ha minden igaz, akkor kapok egy plusz példányt is, amit majd kisorsolok a feliratkozóim között. Remélem, hogy tényleg összejön, de ha nem, akkor én magam veszek egy példányt és azt sorsolom ki. :D

Puszi: KilgarraKR